Íme a 14. Nagy Webáruház Felmérés eredménye

A Shoprenter által elvégzett kutatásban 707 hazai webáruházat vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a járvány alatt a magyar webshopok 43 százalékának nőtt a forgalma. Mindössze 12 százalékuknak csökkent a forgalma a koronavírus-járvány kirobbanása óta.

A 2021. évi 14. Nagy webáruház felmérés adatai alapján a legnagyobb veszteséget azok a vállalkozások szenvedték el, akik a turizmusra építettek, hiszen a snowboardozásban, síelésben egy komplett szezon kimaradt, ami meglátszik a bevételeken is.

Ezzel ellentétben a forgalomnövekedés szempontjából azok a területek értek el kiemelkedő eredményeket Magyarországon , amelyeket a koronavírus-járvány hozott kedvező helyzetbe.

Ilyen a számítástechnika, hiszen a digitális oktatás és a home-office bevezetése miatt sok családnak új elektronikai eszközökre volt szüksége, illetve a hobbi jellegű termékek, mivel rengetegen kezdtek el aktívabban tevékenykedni a családi ház körül.

A felmérés egyik legérdekesebb eredménye az volt, hogy a megkérdezett cégek csaknem fele idén vagy tavaly indult, amiből világosan látszik, hogy a hazai e-kereskedelmi piac látványos ütemben fejlődik.

Ha megnézzük a tevékenységi területeket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a top 3 kategória sorrendje változatlan maradt a tavalyihoz képest:

  1. helyezett: az ajándék termékkategória
  2. második helyezett: a divat termékkategória
  3. harmadik helyezett: a hobbi termékkategória lett.

A negyedik helyezettek közé tartozik az építkezés, a kert, a barkács, a háztartási eszköz, valamint a bútor, lakberendezés termékkategóriákat értékesítő vállalkozások, amelyek előrébb kerültek a tavalyi helyezésükhöz képest.

Marketing a COVID alatt

A 14. Nagy Webáruház Felmérés eredményeiből az is kiderül, hogy a Top 3 marketing eszközök között most is a Facebook hirdetések (72%) és a keresőoptimalizálás (66%) kaptak helyet, a közösségi oldalakon való jelenlét után.

A Google Ads (54%) és a piacterek (21%) marketing szerepe pedig erős növekedést mutat az előző évhez képest.

A Shoprenter egyik alapítója Kulcsár István Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a 707 webáruház 43 százaléka rendelkezik offline üzlethelyiséggel, és hangsúlyozta: az online és az offline között erős szinergia van, ami lehetőséget ad a többcsatornás értékesítésre.

Előző cikkünket itt tudod elolvasni: A Klarna és a Stripe fintech óriások egyesülnek.

Felveszem veletek a kapcsolatot!

Berta Gergő
06 30 386 2627
gergo.berta@maxi.onlinevagyok.com